SZAKMAI HÍREK

Olvassa el és véleményezze szakmai híreinket.

Nyílt levél a MOK-nak

Dr. Hontvári Lívia Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Aktív Reumatológiai Osztály osztályvezető főorvosa a követekező levelet küldte el a MOK Zala Megyei Szervezetének, továbbá a levelet az '1001 orvos hálapénz nékül' című csoportban közzé is tette. Levelét hozzájárulásásval, teljes egészében, változtatás nélkül közöljük:

Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Zala Megyei Szervezet, tisztelt országos zalai küldöttek!

A tervezett MOK tagdíj emelés kapcsán szeretném Intézményünk több orvosa nevében (bár nem hatalmaztak fel rá, nevüket ezért nem írom le, de véleményüket ismerem) azt a véleményemet kifejteni, jelezni, hogy a tagdíj tervezett emelésével nem értünk egyet, azt nem tartjuk időszerűnek.
A Magyar Orvosi Kamara véleményem szerint nem működik valódi érdekvédő szervezetként, mozgástere szűkre szabott. A tagság számára nyújtott szolgáltatások az eddigi tagdíjat sem ellentételezték. (ld. kamarai újság.)

Csak néhány személyes példa: egy ízben a Kamarától munkajogi segítséget kértem, ami nem járt túlzott sikerrel, mivel az általam felvetett problémát, a Kamarának megírt levelemet egyszerűen munkáltatóm felé továbbították.

Másik alkalommal egy fiatal orvosok számára ingyenesen szervezett továbbképzés hirdetményét szerettem volna a tagság számára elérhetővé tenni az országos lapban vagy honlapon, erre egy igen magas összegmegjelöléssel kaptam egy üzleti ajánlatot, mintha autókereskedést szerettem volna reklámozni az újságban illetve a Kamara honlapján. (Sajnos az erről szóló levélváltást a szerkesztővel már nem találtam meg.) Végül egy rövidke hírként feltüntették a havi hírlevélben (lábjegyzetként), mivel csak erre volt lehetőség ingyenesen.

A Kamara ténykedése a mindenki által jól ismert és országos vihart kavart etikai ügyben sem volt számomra elfogadható és megnyugtató. Az Orvosi Kamarának átlátható pénzügyi gazdálkodással kéne működni, nem kiemelt fizetést és megélhetést, egyéb extra juttatást biztosítani a legmagasabb vezetőik számára. Ott kéne állni a tagság háta mögött, etikai, erkölcsi példát mutatva, összefogni a hivatás gyakorlóit, az amúgy is széthúzó és széthullóban lévő szakmánkat egységbe tömöríteni. protokollok kidolgozásában aktív munkacsoportokkal részt venni, vagy bajba jutott, betegség miatt munkából kiesett kollégákat támogatni, stb, csak néhány ötlet.

Az az igazság, hogy eddig sem éreztem a befizetett kötelező kamarai tagdíj értelmét, a Magyar Orvosi Kamara jelenleg számomra csak egy sóhivatal - elnézést a kifejezésért - ami csak úgy VAN, l'art pour l'art, megszoktuk, kötelező, de nem jó semmire.

Kérem ezért a tisztelt Zala megyei küldötteket, hogy a tagdíj emeléssel kapcsolatban nemmel szavazzanak és tegyenek lépéseket a MOK reformja érdekében.

Köszönöm, hogy elolvasták levelemet, a legnagyobb tisztelettel és jó szándékkal küldöm üdvözletemet: dr. Hontvári Lívia Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház
Aktív Reumatológiai Osztály osztályvezető főorvosa

Helyettesítés.hu

Amennyiben Ön praxist kínál, itt lehetősége van regisztrálnia magát, hogy praxist kereső kollégái megtalálják és megkeressék Önt.

Amennyiben Ön praxist keres, itt lehetősége van regisztrálnia magát, hogy praxist kínáló kollégái megtalálják és megkeressék Önt.

Amennyiben Ön helyettesítő háziorvost keres, itt lehetősége van regisztrálnia magát, hogy helyettesítő kollégái megtalálják és megkeressék Önt.