SZAKMAI HÍREK

Olvassa el és véleményezze szakmai híreinket.

A FIATAL CSALÁDORVOSOK TÖBBSÉGE IS ELUTASÍTJA A HÁLAPÉNZT

A családorvosok egyre nagyobb hányada utasítja el a hálapénz minden formáját – derül ki a témában készült vizsgálatokból. A hálapénz ellenes gondolkodás egyre erőteljesebb a fiatal háziorvosok körében. Három éven belül kétszer is szondázta a hálapénz megítélését a gyakorló és a leendő családorvosok között a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézete, illetve Családorvosi Tanszéke. Győrffy Zsuzsa és Torzsa Péter vezetésével 2014-ben és 2015-ben 363 családorvost és 180 családorvos-rezidenst, tavaly pedig újabb 152 leendő háziorvost kérdeztek meg. Az első, kicsit több, mint egy évvel ezelőtt publikált vizsgálatuk  eredményei szerint a leendő családorvosoknak akkor 38 százaléka mondott nemet a paraszolvencia összes formájára.

Mostanra még erőteljesebbé vált a tiltakozás, immár 50 százalékra emelkedett a hálapénzmentesek aránya. A gyakorló háziorvosoknál 19,7 százaléknyian voltak azok, akik azt válaszolták, hogy a hálapénz nem fogadható el. A következő generációk tehát egyértelműen nagyobb arányban utasították el a hálapénzt, mint a már dolgozó családorvosok. Különbség közöttük az is, hogy a háziorvos-rezidensek közül azok, akik még hajlandók együtt élni a hálapénzzel, kisebb összeget tartanak elfogadhatónak, illetve nagyobb arányban mondják azt, hogy a befolyt jövedelmet praxisfejlesztésre fordítanák, mint idősebb kollégáik. A „megengedőbbek” többsége alkalmanként és a végzett munkától függően maximum ötezer forintot tart elfogadhatónak (ennyit mondott a háziorvosok 40,6 és a rezidensek 37,2 százaléka). 

A családorvos-rezidensek szerint a hálapénzrendszer hosszú távon nem tartható fenn, és megfelelő bérek esetén szigorúan büntethetővé kellene tenni – ezt 70 százalékuk gondolja így. De még nagyobb, 80 százalékos az egyetértés azzal a kijelentéssel, hogy a hálapénz korrupcióforrás. A megkérdezettek közel fele szerint a hálapénz rendszere gátolja az erőforrások hatékony felhasználását, megalázó mind a betegek, mind az orvosok számára, és hozzájárul a hazai orvosok külföldre vándorlásához.

A hálapénzzel kapcsolatban a közelmúltban hozott nyilvánosságra egy másik friss kutatást a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete. A Szinapszis Kft.-vel közösen végzett felmérés szerint az orvosok 96 százaléka olyan egészségügyi rendszerben szeretne dolgozni, ahol egyáltalán nincs hálapénz. A kérdés így már nem az, hogy fel kell-e számolni a paraszolvencia rendszerét, hanem az, hogy milyen lépéseket kell tenni ezért – közölte akkor Dénes Tamás, a szakszervezet elnöke.

Forrás: http://magyaridok.hu/belfold/fiatal-csaladorvosok-tobbsege-elutasitja-ha...

Helyettesítés.hu

Amennyiben Ön praxist kínál, itt lehetősége van regisztrálnia magát, hogy praxist kereső kollégái megtalálják és megkeressék Önt.

Amennyiben Ön praxist keres, itt lehetősége van regisztrálnia magát, hogy praxist kínáló kollégái megtalálják és megkeressék Önt.

Amennyiben Ön helyettesítő háziorvost keres, itt lehetősége van regisztrálnia magát, hogy helyettesítő kollégái megtalálják és megkeressék Önt.